Fókuszban az innovációs kihívások és a kompetencia láthatósága a BTC rendezvényén

Ipari metaverzum, környezeti kihívások kezelése, nemzetközi kutatói együttműködések, hatékony pályázati partnerségek: számos területtel ismerkedtek meg a szakmai program résztvevői.

A BME FIEK a több éves hagyománnyal rendelkező BME Innovációs Napot ezúttal a Műegyetem első Budapesten kívüli campusán, a Balatonfüredi Tudáscentrumban (BTC) kétnapos, hibrid (részvételi és online) rendezvényként szervezte meg.

„Egyetemünk a hazai felsőoktatási rangsorokban második helyen áll, nemzetközi szinten pedig az első legjobb 2-5%-ban van. Ez köszönhető annak, hogy a BME képes dinamikusan reagálni az innovációs kihívásokra, egyetemünkön olyan új szakok indultak az ipari igények hatására, mint az űrmérnök vagy az autonóm járműirányítás mérnöki szakok” – fogalmazott a rendezvényen köszöntőt mondó Czigány Tibor, a Műegyetem rektora.

Az egyetem vezetője kiemelte, az infrastrukturális fejlesztéseknek és a nagyvállalatokkal való együttműködésnek köszönhetően a BME jövőt formáló technológiák fejlesztésére és alkalmazására képes, és teszi mindezt az innovatív építőanyagok, a gyógyszeripar, a zöld pénzügyek, a kvantuminformatika, a fenntartható energetika vagy az önvezető rendszerek területén.

A Műegyetem Science Park programjának célja az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma kialakítása KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével. „A hallgatóknak itt védett környezetben van lehetőségük kipróbálni és tesztelni az innovatív eszközeiket. A program keretében új épület- és szervezetfejlesztések, K+F+I projektek és kutatási infrastruktúra-fejlesztések zajlanak” - emelte ki Kotán Attila, a BME kancellárja. A projekt keretén belül a BME Z10-et, a Balatonfüredi Tudáscentrumot (BTC), az 5G hálózat kiépítését, valamint a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építését valósítják meg. A rendezvény a tavaly épült BTC-ben zajlott, amely amellett, hogy a Műegyetem 240 éves tudásának és tapasztalatának színtere, közreműködik a balatonfüredi és környéki vállalatok, valamint az önkormányzatok innovációs és fejlesztési feladataiban is. A Tudáscentrum ezenfelül olyan piaci és vállalati igényekhez igazodó képzéseket szervez, mint például digitalizációs felkészítő, gyakorlatorientált mérnök-informatikus vagy informatikus üzemmérnök szakok.

A rendezvényen keynote előadóként vett részt Thierry Klein, aki a közel 100 éves múltra visszatekintő, 9 Nobel- és 8 Turing-díjjal elismert Nokia Bell Labs intézet elnöke. A szakember és munkatársai jelenleg a 6G területén végeznek kutatásokat, illetve a NASA-val működnek együtt a Hold első, 2023-ra időzített távközlési hálózatának létrehozása érdekében. Thierry Klein szerint a kommunikáció, a szolgáltatások és az ipar jövője a 6G, amely várhatóan 2030-ra fog beköszönteni. Az új technológiában az emberi és digitális kommunikáció hatékonyságának növelése mellett már kiemelt szerepet kap a fizikai aktivitások elemzése és befolyásolása is. „Ezek az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát. A következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése” – tette hozzá Thierry Klein.

„A Műegyetem innovációs ökoszisztémájának sikeres kialakításához és működtetéséhez nagy mértékben hozzájárult a BME Kompetencia Központ létrehozása és a Nemzeti Laboratóriumok Program elindítása. Emellett kiemelt hangsúlyt helyeztünk az iparjogvédelemre és a startupok támogatására is, melyek tovább erősítik az ipari szereplők és az egyetem közötti együttműködéseket” – emelte ki köszöntőjében Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese. A BME Kompetencia Központja célja, hogy ipari és egyetemi szereplők bevonásával versenyképes termékeket és szolgáltatásokat fejlesszen. Az egyetem jelenleg 4 nagyvállalattal – a Bosch, a MOL, a thyssenkrupp és a ZÁÉV – folytat együttműködést a Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ keretein belül, mely az NKFIH által finanszírozott 2,5 milliárd forint pályázati támogatásnak köszönhetően jött létre 2021-ben.

A Műegyetem kutatás-fejlesztési portfóliója szinte minden jövőformáló műszaki kutatási területet lefed. „A BME-n működő Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) célja, hogy katalizálja az egyetem és a nagyvállalatok közötti együttműködéseket, összekösse az ipari és akadémiai szereplőket” – fogalmazott Joó Attila, a BME FIEK igazgatója a BME Innovációs Napon.

A kétnapos programot szervező BME FIEK számos eredménnyel büszkélkedhet szerteágazó projektjeinek köszönhetően. Ezen tevékenységekhez tartozik az MVM és Rolls- Royce villamosenergia- és optimalizációs technológiával foglalkozó projektlaborjainak támogatása mellett az iparjogvédelem, illetve a szabadalmi bejelentések segítése - a BRIDGE tudástranszfer szervezetével. Az Ipar 4.0 Technológia Központ létrehozása is a nevükhöz fűződik az IoT (Internet of Things), a big data és az önvezető járművek technológiáinak bemutatása érdekében, mintegy 250 m2 oktató-kiállító téren, KKV demonstrációkkal, szakmai workshopokkal egybekötve. A BME Z10 startupjait 1,5 Mrd, a BME Kompetencia Központot közel 2,6 Mrd, a Nemzeti Laboratóriumokat pedig pályázatonként mintegy 1-1 Mrd forint pályázati költségvetéssel menedzseli a BME FIEK.

Kaderják Péter, a Zéró Karbon Központ (ZKK) vezetője bemutatta az új intézmény tevékenységét, mely 2021 áprilisában a BME FIEK szervezeti egységeként jött létre. A szervezet tudásközpontként kíván hozzájárulni Magyarország 2050-es klímasemlegességi célkitűzéseihez. „A zöld gazdaságra való átállás évtizedes beruházási és fejlesztési program eredményeként jöhet létre, melyben az üzleti és technológiai innováció kulcsfontosságú. Ehhez a ZKK önálló kutatásokkal, egyetemközi és nemzetközi tudományos együttműködésekkel és ipari – egyetemi platformok működtetésével kínál megoldásokat” – jelezte Kaderják Péter. A központ ennek megfelelően számos kutatási projektben vesz részt, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megvalósításának kiemelt területein (napenergia-fejlesztés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, energiaközösségek, elosztói rugalmassági piac, hidrogénipar-fejlesztés) és több szakterületet érintő egyeztetési fórumot is működtet. A ZKK mindezek mellett támogatta a Magyar Akkumulátor Szövetség létrehozását 2021-ben, valamint elősegíti az MNB Zöld Otthon Program és a zöld háttéripar fejlesztési koncepció kialakítását.

A BME Innovációs Napon Illyés Péter BTC igazgató, valamint Koppa Pál, az Atomfizika Tanszék (BME TTK) tanszékvezetője a rendezvénynek helyet adó szervezeti egységet, Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes a BME kutatási és innovációs fókuszait, Szalay Zsolt a Gépjárműtechnológia Tanszék (BME KJK) tanszékvezetője a ZalaZone projektet mutatta be. Grad-Gyenge Anikó, az Üzleti Jog Tanszék (BME GTK) tanszékvezetője az egyetemi iparjogvédelemről, Gémesi Zsolt, a Z10 igazgatója pedig a Műegyetem startup programjairól tartott előadást.

Átadták a BME-Pro Progressio Innovációs Díjat is, amelyet ezúttal Koppa Pál és Sulyok Ábel, a BME TTK Atomfizika Tanszék doktorandusza vehetett át a kiterjesztett valóságra (augmented reality, AR) épülő, a járművezetést könnyítő fejlesztésükért.

A rendezvény második napja a műegyetemi kutatókról és kutatócsoportokról szólt.„A BME két új kezdeményezése, a Kompetenciatérkép és a I. BME Kompetenciavásár célja az, hogy nemzetközi láthatóságot biztosítson a kutatócsoportjai által elért eredmények számára, és segítse a kutatók akadémiai, ipari, valamint az európai kutatási együttműködésekbe való bekapcsolódását” – emelte ki Schenk Borbála, a BME FIEK vezető európai pályázati tanácsadója.

A Kompetenciatérkép weboldalán jelenleg több mint 320 kutató és 110 kutatócsoport eredményei tekinthetők meg egy könnyen kereshető adatbázisban. A június 16-17-ei napok élő közvetítését 16 ország 263 résztvevője követte. A Kompetenciavásár gazdag szakmai programjának köszönhetően 24 műegyetemi kutatócsoport mutatkozott be, a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a zöld társadalmi innováció és az európai ipari stratégia témáiban, virtuális tematikus beszélgetéseket szerveztek az európai kutatás-fejlesztés aktuális fókuszterületein a hidrogéntechnológiától az okos városokig. A kapcsolatépítést egy innovatív mobilapplikáció is segítette, melyen keresztül a regisztrált kutatók közös kutatási témákon alapuló beszélgetéseket kezdeményezhettek egymással és csoportosan is.

„Sikeresnek és a jövőre nézve ígéretesnek tartjuk az egyetem első, nemzetközi tudományos partnerkereső eseményét” – értékelte a kezdeményezést Schenk Borbála

A kapcsolatépítés folytatódik – a rendezvény teljes felvétele elérhető a FIEK YouTube csatornáján és az innovacio.bme.hu oldalon, a networking applikációban folyó beszélgetésekbe egészen szeptember közepéig be lehet kapcsolódni.

A BME Innovációs Napról készült videót itt tekinthetik meg. https://www.youtube.com/watch?v=ONcesVHJQjQ

Az I. BME Kompetenciavásárról készült videó itt található: https://www.youtube.com/watch?v=bX-Db_KygiE

A Kompetencia Központ tevékenységét bemutató videó itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=DQ2YJbPv3ZQ

 

 

BME FIEK –HA – TZS

Fotó: BME FIEK