Találja meg mindenki a saját sportját!

Kellemes őszi napsütés, a békés Soroksári-Duna ág benépesül kajakozókkal, evezősökkel. A Műegyetemi Evezős Club (MEC) első nyílt napján jártunk, ahol a felnőttkorú kezdőket is várják.

A vízpartok - jó időben - különleges élményt nyújtanak. Az ég kék, a fű zöld, a nap süt, és evezni jó, legalábbis ez látszik a Soroksári-Duna ág partján a Műegyetemi Evezős Club stégjén állva. A vízen egymást érik a kajakok, evezősök is mind gyakrabban tűnnek fel. A biztonságos Duna szakasz igen népszerű a vízisportok kedvelőinek körében. Itt található a több mint 100 éves MEC bázisa is, ahol Németh Zsolt klubelnökkel az evezésről, a Műegyetem és a klub kapcsolatáról beszélgettünk.

„A BME-vel folyamatosan volt különböző szintű kapcsolatunk, hiszen nevünkben is „műegyetemiek” vagyunk. Az utóbbi években elég laza, alkalmi jellegű volt ez a kapcsolat. A Magyar Evezős Szövetség  tavasszal kezdeményezte, hogy a klubok a sportolói bázis szélesítése érdekében vegyék fel a kapcsolatot az egyetemekkel. Az egyetemi sportélet állami támogatási körébe bekerült az evezés is, ez pedig igazi win-win helyzet, a klubok és egy új sportágat megismerni akaró egyetemi polgárok számára egyaránt. Van már példa egyetem és klub viszonylatában tanórai sportolásra is, de ez a BME -vel a viszonylag nagy távolság miatt nem megoldható. Az egyetem előtti Duna szakasz pedig nem kezdőknek való vízfelület. Nekünk a partnerválasztás teljesen egyértelmű volt, első lépésként részt vettünk - első alkalommal - az Egyetemi Sportnapon, ahol sikerült mintegy 300, az első nyílt napunkat népszerűsítő szórólapot kiosztanunk, és 20-30 érdeklődővel is elbeszélgetnünk az evezésről.”- mesélte el a kontaktus szorosabbra fűzésének kezdetét Németh Zsolt. Az időjárás előrejelzésben ígért eső helyett közben kisütött a nap, így optimális körülmények között szálhatott vízre a klub egyik fiatal tehetsége, Daróczi Dávid. A több, mint 8 méteres hajó szerencsére pille- könnyű. Laikus szemmel nézve a vízre szálláshoz azért kell tapasztalat és odafigyelés. Elképesztő közelről nézni, hogy néhány evezőcsapással milyen sebességre gyorsul a hajó, még folyásiránnyal szemben is.

Dávid 5 évvel ezelőtt, 11 évesen kezdett evezni. Tavaly a lengyelországi Kruszwicában öt ország sportolóinak részvételével megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén harmadik helyezést ért el a serdülők között.

„Kisgyerekként rengeteget fociztam, de amikor elkezdtem evezni, rájöttem, hogy ez az én sportom! Nagyon szeretem ezt a csapatot, jól érzem magam velük. Ebben a sportágban lehet egyéniben és csapatban is versenyezni, ez is nagyon tetszik nekem. Evezés közben átélek mindent, ami körülöttem van, érzésből lehet menni. A pályaválasztáson még messze van, hiszen még csak 16 éves vagyok, de eszembe jutott, mint lehetőség, hogy a BME-re menjek építészmérnök szakra”- mondta el a bemutató kör után Daróczi Dávid.

Műegyetemi Evezős Clubot 1910 április 16-án alapították, az egyetemi evezős klubok közül az egyetlen, amely megőrizte jogfolytonosságát és a rendszerváltás éveiben újjáalakult. Alapításától a második világháborúig jelentős szerepet játszott abban, hogy az egyetemi sportélet Magyarországon virágzásnak indult. Az 1989-es újjáalakulása óta az ország egyik legdinamikusabban fejlődő klubja, amely számos sportolót adott és ad a magyar válogatottnak; jelentős szerepet játszik az utánpótlás nevelésében; egyben a szabadidősport és a veteránevezés egyik fontos magyar bázisa is.

A MEC versenyzői, illetve csapatai több bajnoki címet és számos dobogós helyezést értek el; s a klub rendszeresen kinevel olyan tehetségeket, akik bekerülnek a magyar válogatottba. A klubvezetés és az edzői gárda a versenysport területén elért sikerek mellett arra is nagy gondot fordít, hogy az egyesület keretei között otthonra leljen a veteránevezés, a paraevezés és a szabadidősport.

A klub küldetése: a régi evezős hagyományok és a korszerű tudás ötvözésével fölépíteni egy olyan közösséget, amely egyszerre ad keretet az elhivatott, sikerorientált szakmai munkának és a szabadidő értelmes, önfeledt eltöltésének.

A nyílt nap nem hozott átütő sikert, ennek egyik valószínű oka az elérés mértéke volt, hiszen a 23 ezer műegyetemi hallgató és dolgozó alig 1%-a találkozott a klub képviselőivel a sportnapon. „A következő lépés az, hogy Bartha Zsolttal végig gondoljuk milyen platformokon, fórumokon keresztül tudnánk a legtöbb diáknak, dolgozónak bemutatkozni, elmondani milyen lehetőségeket kínálunk számukra. Mindenkinek megvan a saját sportja, ahhoz, hogy rátaláljunk, több sportágat is ki kell próbálnunk. Az evezés olyan élményeket kínál a vízen, amelyeket a szárazföldi sportok nem tudnak nyújtani. Klasszikus csapat sport, amit egyéniben is űzhetünk, egyike a legkomplexebb sportoknak. A versenyzőink között mindig van néhány egyetemista, de arra a kérdésre, hogy szabadidős sportként vajon hány embert tudunk a vízre csábítani, még nem tudjuk a választ. Reméljük, hogy a Műegyetemmel közösen sikerül megválaszolni ezt a kérdést is.”- mondta el a klubelnök.

A Műegyetemi Evezős Club aktív segítséget nyújt az október 1-i Dunai Regattán induló BME-s evezős nyolcas csapat számára. „A csapat nagyon erős, szerintem meg kell nyerjék a versenyt!” mondta búcsúzóul Németh Zsolt klubelnök.

 

KJ

Fotó: Víg Johanna