A jövő tudósai a TDK dolgozatokkal, majd a PhD tanulmányokkal indulnak el a kutatóvá válás útján. Tehetségek, akiket már az egyetemi éveik alatt érdemes felkarolni.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 12 doktori iskola működik több mint 740 aktív hallgatóval. A doktori iskolákban természetesen nemcsak műegyetemi mesterdiplomások folytatnak tanulmányokat, de árulkodó, hogy a BME egyetemi tanárai közül sokan itt kapták meg első diplomájukat és itt szerezték meg PhD minősítésüket. Az egyetem az oktatás a kutatás és az innováció mellett a jövő kutatóinak és persze saját professzorainak kinevelésében is élen jár. A tudományba vezető út első lépcsőfokairól Domokos Gáborral a Gömböc világhírű felfedezőjével, több ígéretes kutatói pálya elindítójával beszélgettünk, akinek TDK témavezetői munkáját 2023-ban Oktatói TDK ösztöndíjjal ismerte el a Műegyetem. 

Fotó: PHILIP/jphilip@mail.bme.hu

Egy egyetemi oktató kutat, oktat és tehetséget támogat, lehet ezt egyszerre végezni?

Akkor jó, ha egy egyetemen mindhárom tevékenység megjelenik, ez az egyik, ami miatt bátran mondhatjuk, hogy jó egyetem a Műegyetem. Ezek a tevékenységek párhuzamosan is folytathatók, az arányok mindenkinél mások, sőt az életpályák során változnak is. Nekem korábban is fontos volt a tehetséggondozás, de az időm kisebb hányadát fordítottam rá. Életem mostani szakaszában bár tanítok, kutatok is, de az időm nagy részét tehetségtámogatásra fordítom.

Hogy fedezi fel a tehetségeket?
Ez esetenként változó, de a nappali tagozatos hallgatóknak tartott előadáson gyakran kiderül, hogy kit érdekel az átlagnál jobban a tudomány. Nem feltétlenül az a téma, amiről éppen beszélek, hanem úgy általában a tudomány, a kutatás világa. Beszélgetni kezdek velük, és ezekből a beszélgetésekből kialakul egy kapcsolat, ami elvezethet egy TDK dolgozathoz. A TDK témát személyre szabottan kell kitalálni. A téma lehet egyszeri, csak a TDK-ra felhasználható, de vannak olyan témák, melyeket tovább is lehet vinni. A továbbmenő témák persze nehezebbek és kockázatosabbak, hiszen nem biztos, hogy egyből sikeres TDK dolgozat születik belőlük.

Általában ön adja a TDK, majd később PhD témákat?

A témát kivétel nélkül mindig én adom.  A hallgató nem tud témát adni, annak ugyanis kicsi a valószínűsége, hogy amiről ő úgy gondolja, hogy érdekes, az a tudományos berkekben bárki mást is érdekel. Nekem az a dolgom, hogy olyan témát mondjak, ami egyrészt őt magát is érdekli, másrészt mást is érdekel. Nem könnyű ilyen témákat találni.  A PhD képzésben néha sajnos előfordul olyan gyakorlat is, hogy elsősorban a kulimunkát adják ki a hallgatónak, ebből publikáció születhet ugyan, de komoly karrierre kicsi az esély. Nekem az a célom, hogy a hallgató az első perctől érezze, hogy amit csinál, az fontos, és az másokat is érdekel! Érezze, hogy nagy erőfeszítést is érdemes tenni, érdemes sokat pluszban tanulni, mert komoly visszajelzést kap kívülről, akár egy-két éven belül is. Egy ilyen téma rengeteget ér és ideális esetben a hallgató meg is tudja becsülni azt az értéket, amit a témával kapott. Szerencsére vannak ilyen hallgatók.

Eljutottunk odáig, hogy az előadásokon felfigyel valakire, következik a TDK, utána a PhD, mit jelent ezekben a fázisokban a támogatás? Meg tudja mondani eddig hány PhD hallgatónak volt a témavezetője?

A BME három karán összesen nyolc hallgató végzett hivatalosan az én vezetésemmel (a nyolcadik a házivédésén van éppen túl) de olyanoknak is örömmel segítettem és segítem a munkáját, akiknek papíron nem én voltam vagy vagyok a témavezetője. Már a legelső TDK-tól kezdve nagyon fontos, hogy a téma passzoljon a hallgató egyéniségéhez. Legyen érdekes, néha szórakoztató, ne legyen nagyon könnyű, hogy a hallgató tudjon a témán keresztül fejlődni, de nagyon nehéz se legyen, mert akkor elmegy a kedve a munkától. Egy ilyen téma kijelölése komoly kihívás minden esetben mert minél tehetségesebb valaki, a képességei annál jobban eltérőek, különbözőek az átlagtól. Itt pedig kiemelkedően tehetséges emberekről beszélünk. Nem arról van szó, hogy a tehetséges ugyanúgy gondolkodik, azt csinálja, mint egy átlagos képességű csak gyorsabban, hanem arról, hogy másként gondolkodik. A kiváló elmék rendkívüli módon eltérnek egymástól, sőt talán azt is mondhatnám, hogy minél kiválóbb valaki annál egyedibb a gondolkozása. Ettől lesz számomra nagyon érdekes a tehetségek támogatása és emiatt is gondolom, hogy én is nagyon sokat tanulok ezekből a közös projektekből. Az, hogy ki milyen középiskolába járt, melyik egyetemen, milyen karon végzett, sokat elmond a hallgatóról, de azt, hogy valójában milyen az agya, azt messze nem árulja el. Sőt, mondok egy ennél furcsábbat. Amikor a fiatalok elkezdik az egyetemet, nagyon gyakran nincsenek tisztában a saját képességeikkel.  A középiskolában bizonyos típusú tehetségek bizonyos helyzetekben kiemelkednek, ez nagyon jó. Azonban rengeteg olyan kimagasló tehetség van, akinek erre nem volt lehetősége, vagy az iskola miatt vagy egyszerűen azért, mert az ő képességeit a középiskolai versenyek nem tudták mérni. Ebben a helyzetben kell nekem okosnak lenni, és bár ez nyilván nem mindig sikerül, de ha mégis, akkor abból látványos siker lesz. A mostani csapat, amelyikben Regős Kriszti és Almádi Gergő is benne van, nagyon jó. Sorolhatnám tovább a neveket: Nagy Klaudia, Ferencz Eszter, Kocsis Kinga, Szondi Máté, Hellenpárt Gábor– mind-mind kiváló emberek.  Kriszti és Gergő azonban már nem csak kutatóként aktív, ők már mentorként is magas szinten teljesítenek. Kriszti segítette egy ideig Gergőt, Gergő pedig Esztert mentorálja; mindkét együttműködés szellemileg izgalmas, példaértékű.

A PhD alatt ezt a sok különböző agyat nemcsak fel kell ismerni, de a helyes irányba is kell elindítani...

Nekem ezt sokkal hamarább fel kell ismernem. A PhD-be belevágni nagy felelősség, mert azt be is kell fejezni. Ha az elején nem jó irányba gurítjuk el a labdát, nem jó a téma, nem illik a hallgató személyiségéhez, vagy esetleg túl nagyot akarunk harapni, akkor később nagyon nehéz helyzet állhat elő - ennek elkerülésében van nekem kiemelt felelősségem. Nem tehetem meg, hogy beleviszek valakit egy témába, amiből a végén nem lesz PhD. Van, akivel lassabban, küzdelmesebben ment, van, akivel meg nagyon gyorsan, könnyen. Van, akinek a PHD után jött meg igazán az étvágya a tudományhoz, másnak már diploma előtt. A PhD alatt a legszorosabb a kapcsolatunk, mert amíg valaki nappalis hallgató, addig akkor én egy vagyok sok tanár közül. Amíg viszont a PhD-n dolgozik, addig én vagyok a témavezető, az ő munkája az én személyes felelősségem. Nem mindenkivel és nem mindig volt könnyű, és nem azért, mert a hallgató hibázott. Vállalom, hogy hibáztam, de még az sem biztos, hogy bármelyikünk hibázott, egyszerűen a körülmények voltak bonyolultak. Végig kell azonban csinálni, ha több évig tart, akkor több évig.  A hallgatóknak nagyon eltérők az igényeik. Van olyan hallgató, aki nem szereti, hogyha állandóan mozgatom, akkor halad a legjobban, ha békén hagyom. Más pedig azt igényli, hogy naponta kétszer háromszor beszéljek vele. Részemről mindkettő teljesen rendben van, az a lényeg, hogy a munka haladjon.

A tehetségek támogatásának része az, hogy megosztja velük, átadja nekik a kapcsolatrendszerét?

A kapcsolatrendszer is olyan, mint a téma, aranyárban mérik. Szerintem a kapcsolatrendszerem annál többet ér, minél több fiatalhoz jut el.

A kapcsolatrendszer használata nem kockázatos, mi történik, ha nem váltja be a reményeket az adott hallgató?

Amikor megosztod a kapcsolataidat, te vagy a garancia arra, hogy ez működni fog, de bármelyik oldal hibájából (vagy akár hiba nélkül is) megtörténhet, hogy mégsem működik. Ilyenkor nekem kell helytállni. A fiatalokkal való közös publikálás sem kockázat-mentes. Természetesen itt is igaz, hogy a fiatal használja az én kapcsolataimat, azonban egy huszonévesnél mi garantálja, hogy nem gondolja meg magát és nem száll ki menet közben? Ilyen esetben komoly problémával állunk szemben. Egy ilyen szintű együttműködést úgy, hogy semmilyen emberi bizalom vagy kölcsönösség nincs, nem lehet csinálni. Lehet olyan helyzet, hogy bár a hallgató igyekszik, mégsem tud helytállni, akkor természetesen segítek. Sokkal nagyobb baj, ha egyszerűen cserbenhagyja a társaságot. Szerencsére ilyet csak ritkán tapasztaltam. Bár ez egy valós kockázat, ettől függetlenül én mindig megosztom a kapcsolatrendszeremet. Ebben nem csak saját pozitív élményeim bátorítanak, hanem az a tudat is, hogy környezetemben a BME-n több kollégám ugyanezt megteszi.  Almádi Gergő negyedévesen első szerzője egy komoly cikknek, amiben együtt dolgoztunk Robert Dawsonnal, akit én hívtam be szerzőtársnak, bár személyesen még nem találkoztunk. A projekt keretében Gergő utazott ki hozzá Halifax-ba, és nem én, mert úgy éreztem, hogy Gergőnek (és a projektnek) most ez a legjobb. Kocsis Kinga kiváló geológus kollégámat, Duccio Bertonit látogatta meg Pisa-ban amikor a Michelangelo által megnyitott márványbányáról készítettünk egy izgalmas geometriai tanulmányt.
Azt gondolom, hogy a kapcsolataim nem csak olyan értelemben nyitottak, hogy bevonok valakit egy cikkbe, hanem a személyes kapcsolatot is átadom. Így volt ez eddig is, akár Várkonyi Péterre, Sipos Andrásra, Károlyi Györgyre, Szabó Timeára vagy Ludmány Balázsra gondolok: ők is mindenkihez hozzáfértek, akikhez én hozzáfértem. A kapcsolatrendszer és a  közös munka  azért jó, mert a fiatalok ezek által kerülhetnek be a tudományos vérkeringésbe.

Végül egy utolsó kérdés, mikor ér véget egy tehetség támogatása?

A tehetségek támogatása számomra soha nem ér véget, de a jellege idővel sokat változik. A PhD megszerzése után több korábbi hallgatómmal alakult ki eredményes, hosszabb távú együttműködés.

KJ

Fotó: KJ